Jelezve: jobbra lent
Kor: 1983
Technika: akvarell
Méret: 53 x 68 cm
Állapot: jó
Életrajza: Foktő (1942 – )
Kukovics Rózsa a kalocsai gimnáziumban végezte el a középiskolát, ezután könyvtárosi oklevelet szerzett 1965-ben. A művészet iránti érdeklődését édesapja keltette föl benne, ugyanis ő is festegetett. Művészeti tanulmányait Kiskunfélegyházán Móczár Károly szakkörben kezdte el. Tanára biztatására jelentkezett 1964 nyarán a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolára, ahol sikeres felvételt nyert. 1965-ben került sor a szigorlati vizsgára rajzolásból és festésből. Egy mappára való vízfestménnyel jelentkezett. Fischer Ernő, festőművész-tanár tehetségesnek tartotta Kukovics Rózsát és lelkére kötötte semmiféleképpen se hagyja abba a festést. Oklevelét 1971-ben kapta kézhez. Tanárként dolgozott, nyaranta, pedig pedagógus művésztelepeken dolgozott. A nyári művésztelepek és Baja, a Duna két partján fekvő térségek kínálták az alkalmat környékük festő-szemmel történő megörökítésre. A bajai Vén Duna, Koppány-sziget, aztán Foktő, Uszód, táji szépségei, utcaképei,parasztudvarai, a faluvégi feszületek, pincesorok, öreg fák, vizenyős, mocsaras vidékek, s mindenekelőtt Gemenc érintetlen természeti szépségei ihletik festészetét. S természetesen mezei és kerti virágok. Virágcsendéletek és tájképek, – ez a két motívumkör, amely vízfestményein uralkodik. Bajára kerülve annak művészeti életében, a sokféle irányzat tükrében ellenőrizhette magát s haladhatott a maga útján. Először 1963-ban jelentkezett a nyilvánosság előtt csoportos kiállításon, Kiskunfélegyházán a Kiskun Múzeumban. 1973-ig csak csoportos kiállításokon szerepelt, többek között Budapesten, Baján, Gyulán, Zalaegerszegen, Kecskeméten. Majd egymás után nyíltak önálló kiállításai. Kukovics Rózsa bebizonyította, hogy a hétköznap és a vasárnap egyaránt lehet jó képet festeni, a társadalom számára végzett nélkülözhetetlen mindennapi munka közepette is. Bárhol tanítson is valaki, legyen kétkezi munkás vagy irodai dolgozó- végső fokon a mű számít, ezt minden épeszű művészetbarát vallja, mióta a világ világ, azaz létezik művészet. Kukovics Rózsa művészete nem a valóság leíró hitelesítését tartja szem előtt, hanem a képi, festői követelményeket. Lényeget szűri ki a látványból a részleteket rábízza nézőre. A parasztszekér küllőit nem részletezi, de azért a kerék hamísitatlan kereke a tipikus parasztszekérnek. Szószerinti életképpel nem találkozunk művészetében, de a messzi távlatba vesző táj előterében álló fa előtt elárvult kispad – vár valakit, aki rajta megpihen. A vízfestménynek meg van a maga sajátos „lelkivilága”. Érzékenysége nem tűri a durva színeket, ha lendületesen brutális ecsetkezeléssel él velük Kukovics Rózsa nem a motívumokban, hanem színekben gondolkozik, ezért festményeiben nagyobb szerepet kapott a színvilág. Nyílván a művész gazdag színlátásában leli legfőbb magyarázatát. Művészetével egyik stílusirányzatához sem sorolható mereven, noha kétségtelenül a posztimpresszionizmus áll hozzá közelebb. Egyéniségét a reá jellemző látásmód és színvilág határozza meg. Az utolsó évek termését általában a világos, derült színvilág jellemzi. Művészünk nem akart a szó múlékony értelmében „modern” még kevésbé divatos lenni, s az idő – őt igazolta.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.